Az eső nem akadály!

Erdélyi bejegyzéseimben gyakran tettem utalást a helyi időjárásra ami többször is kegyesen bánt velünk , így panaszra nem lehetett okunk.
Előző nap este, mikor Edithéktől tartottunk hazafelé, szép csendesen elkezdett esni az eső nehezítve a látási viszonyokat a fiuknak az ismeretlen kacskaringós utakon.
Bevallom nekem akkor végig az úton hazafele olyan gondolatok jártak a fejembe, hogy nehogy véletlenül egy kivilágítatlan lovaskocsival, biciklissel, ne adj isten egy gyalogosba hajtsunk bele...
Szerencsésen megérkeztünk, így az esőnek se tulajdonítottam akkor már több figyelmet, mert a héten ha esett is azt legtöbbször estére, éjszakára időzítette.
Otthonról többen is riogattak a folyamatos esőzéssel, de a hegyek miatt a szeszélyes időjárásból mi kevésbé érezhettünk meg.
Hullafáradtan és az eső miatt nem aggódva hajtottuk álomra fejünket, pontosabban ájultunk be az ágyunkba.

Reggel szürke esős napra ébredtünk.
Tipikusan az a fajta időjárás , amikor az ember legszívesebben fel se kelne az ágyból, vagy ki se tenné a lábát az utcára, amit mi nem tehettünk (nem tettünk) meg.
Programunkat az eső sem befolyásolta, mert mintha tudta volna, hogy fedett helyre készülünk, a parajdi sóbarlangba így tovább folytatta csendes égi áldását..

Hihetetlen tömeg volt a buszon mind a korai időpontnak, mind a rossz időnek köszönhetően.
Ez a fajta buszozás nagyon nem tartozik a kedvenceim közé, főleg úgy ha a felnőttek, gyerekeket elsodorva, lökdösődve, senkivel és semmivel nem törődve, mindenkin keresztülgázolnak csak azért, hogy 2 (na jó, legyen 5) perccel hamarabb jussanak be a barlangba.
Ettől az aprócska incidenstől eltekintve a sóbarlang, a vártnál is nagyobb meglepetést okozta nekünk.

A gyerekek rátapadtak és nyalogatták a sófalat.
(ki tudja hányan nyalták már meg ugyanott,- előttük, ebbe bele se akartam akkor gondolni)


A gyerekek mikor meglátták a barlangba felállított ugrálóvárat (aminek használatáért külön kellett fizetni) gondoltam magamban, hogy a barlangból többet nem is fogunk látni, itt lecövekelhetünk...



Szerencsére nem nekem lett igazam és kimelegedve, kipirult arccal futkározva keresték a következő játszóteret maguknak, mi szülők pedig megpróbáltuk tartani az általuk diktált tempót.


Az óriási sóbarlangban rengetegen voltunk, így néhány játék kipróbálásához várakoznunk kellett, a padokon megpihennünk esélyünk se (időnk) volt.
Amerre körbenéztünk, mindenhol tollasoztak, pingpongoztak, valamilyen labdajátékkal játszottak, de akinek kedve és ereje volt hozzá tornázni is beállhatott a sorba.
Ezek mellet a sóbarlangban egy kis templom is megtalálható ahol a különböző felekezetű papok misét és istentiszteletet tartanak, ami még hangversenyek színteréül is szolgálni szokott.
Büfé, kávézó, több helyszínen felállított tv, valamint kiállítás is megtalálható bent a barlangban, ahol a mobiltelefonok is tökéletes vétellel rendelkeztek.


A fényképező ezen a napon se pihent sokat, szorgosan kattintgattam, nehogy lemaradjak egy fontosabb mozzanatról, amit csak itt és csak most lehet megörökíteni...
A gyerekek minden pillanatát élvezték ennek a földalatti világnak és szomorúan vették tudomásul mikor távozásra hívtuk össze a "csapatot".
Csalódottságukat enyhítette "tündérkeresztanya" megjelenése, akinek kegyeiért, akarom írni kezeiért folyt a "harc".

Tempós léptekkel meneteltek a gyerekek a kijárathoz vezető falépcsőkön, míg mi szuszogva, fújtatva iparkodtunk utánuk.

Kiérve a friss levegőre az időjárás semmilyen változást nem hozott, de ez sem akadályozott meg attól, hogy a szabadba, ám szaletli alatt töltsük a következő pár óránkat.

Ebédre voltunk hivatalosak, szintén István jóvoltából Erzsike nénihez és családjához, a
káposztafesztivál elindítójához, szervezőjéhez, egyszóval szülőanyjához.
Lánya Ildikó és férje Endre, poharakkal megrakott tálcával a kezükbe kínálgatták a velcam drinket, miközben Erzsike néni kezében a még meleg ordás -kapros buktát kínálgatta.

Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk így ismeretlen ismerősként.
Az eső se vette el a kedvünket, hogy jól-érezzük magunkat, legfeljebb picivel több fagyállóra volt szükségünk szervezetünk felmelegítéséhez.

Jókedvű beszélgetésekkel és nagyszerű ételek fogyasztásával múlattuk az időt.



Pár szóban az előételekről.
Nagyon finomak voltak!


A padlizsánkrém fotózásakor nem voltam elég gyors, nem sikerült érintetlen tálat találnom



Kicsit bővebben:
Sajtokkal, padlizsánkrémmel megtöltött tálakkal való izgatást követtek el ellenünk, hogy önmegtartóztatásunkról lemondva alaposan kikenjük ezekkel a mennyei finomságokkal a hasunkat, amikor még csak az előételnél jártunk...

A meleg báránylevest jóízűen kanalaztuk be, bár már akkor hasunk befogadóképességét jócskán túlléptük, nem sejtettük a folytatást, a sült-töltött báránycombot...





A lányok itt is feltalálták magukat és csak a kötelező időt töltötték a szaletli esőmentes védelme alatt, legjobban kint az esőn áztatva érezték magukat.



Tele voltunk, nem csak a hasunk, hanem azokkal az élményekkel, ami ezeket a fantasztikus emberek megismerésének lehetősége nyújtott számunkra.
Örülnék ha a szeptember végén megrendezett káposztafesztiválon ismételten találkozhatnánk velük, amire nagy esélyünk van.

Ahhoz, hogy az esténk, a nap hátralévő része, ne legyen olyan "unalmas" miután elállt az eső, XIV.Lajos társaságában (hátul a képen) köveket szedni mentünk a közeli patakhoz.

Annyira kitisztult az idő, hogy a lányok hajába egy egy virágocskát is betűzhettünk, koszorú helyett, amit nagyon sajnáltunk mind a ketten tündérkeresztanyával, hogy nem tudtunk tudás híján megvalósítani...