Lomtalanítás

Emlékszem, mikor még a belváros közepén laktam, szomszédasszonyommal karöltve éjszakákat töltöttünk az utcákon egy-egy nekünk tetsző darab után kutatva, a lomtalanítási napokon.
Akkoriban még nem mentek vérre-menő küzdelmek, lefoglalva egy lépcsőháznyi leselejtezett, megunt "kacatok" után...
Régen, azok az esték, leginkább utcabáli forgatagra emlékeztettek.
Szívesen cserélgettük egymás között vadidegen emberekkel a kincseinket, amik számunkra nem bírtak nagyobb jelentőséggel.
Mai napig szívemnek kedves század elejei képeslapokra is ott tehettem szert, de akadtak antik képkeretek, tálcák, kosarak, székek, fotelok, megunt-növények, amiket ezeken a lomtalanításokkor hazavittem, ápolgattam, őrizgettem...
Már nem járok lomtalanításkor kincsvadászatra, de a mai napig vonzódom a régi tárgyakhoz, másoknak haszontalan dolgokhoz, amiket piacokon kutatok fel, legtöbbször alkalomszerűen.

Megtalálta a zsák a foltját, mert Gábor is hasonló gyűjtővé vált mellettem az évek folyamán...
A nagyobb méretű lomokat, szerinte fontos, nélkülözhetetlen dolgokat ő szokta hazahozni, így már elmondhatjuk magunkról, hogy van saját satupadunk, természetesen satuval, (ki tudja mikor lesz rá szükségünk) és egy embernagyságú többmázsás széfet (mackót) is rejtegetünk, az utóbbit garázsunkban...
Néha a lapátot is hozzátámasszuk, de nem azért mert annak segítségével kell a pénzt belelapátolni - ennél sokkal fontosabb szerepet kapott a gigantikus méretű trezor.
Már a hazaszállítása is többemberes feladat volt, amit csak a garázsig bírtak becipelni a keményfiúk, tehát a helye adott (maradt).

Nekem csak egy kérdés járt akkor a fejembe - miért???

-Miért kell, mire kell nekünk egy leselejtezett megagigantikusszéf?

- valamire jó lesz majd! - jött a kevésbé megnyugtató válasz...

- jó, ha úgyis marad a garázsba, akkor majd hagymát és krumplit fogok tárolni benne, alapos biztonságba helyezve az egerek elől...

Ettől fontosabb szerepet kapott a biztonságot nyújtó széf...
Gábor, a szerszámait pakolta bele ami kimerül a csavarokkal, szögekkel, néhány fogóval, de itt rejtegetjük a karácsonyfatalpat és a villanykörtéket is, tehát már a biztonság miatt is megérte, mert senki nem nyúlhat bele, de Ő se sűrűn...
:)

Idén mikor levélben értesítettek a lomtalanítás időpontjáról, nagyon megörültem, és lelki szemeim előtt már láttam a ragyogó garázsunkat, amiben átlátható rend uralkodik.
Nem, nem vagyunk olyan fontos emberek, hogy nekünk külön kérvényt nyújtottak be arról, hogy ugyan-már legyünk olyan kedvesek, és rakjunk már rendet a "házunk-táján", csupán a szupertitkosítás miatt nem verik nagydobra, nehogy valaki jól-járjon, na és igen, ne szemétdombra hasonlítson az utcánk hetekig...

Évente kétszer, háromszor szezonálisan, erőt veszek magamon és megpróbálom szortírozni a feleslegessé vállt dolgainkat, ami azt jelenti, hogy a garázsból leköltöztetem a szerszámos házba, és a szerszámosból felhordom a garázsba a szükségesnek megítélt dolgainkat, amik így egész évben körforgásban mozognak,
- Gábor örömére, mert a cipekedés nemes feladata, őt illeti meg.
Idén gondoltam, hogy könnyítek egy kicsit rajta, és a kínálkozó kötelező lomtalanítási lehetőséget nem szalasztom el.
Az időjárás, mint az idén mindenbe, most is befolyásolta terveimet, amiket ezúttal elhalasztottam, ha nem is egy-évvel, de pár hónappal biztosan...
Történt ugyanis, hogy a szakadó esőben egyikünknek se volt kedve a szokásos köruta(ka)t megtenni a ház és a szerszámos között, hogy bőrig-ázva, órákig le-föl rójuk a kertben, a vizes csúszós füvet..


Részben lustaságunk is ludas volt az ügyben, de mentségeket keresve, és találva saját magunk számára, arra az elhatározásra jutottuk, hogy mi nem szeretjük a "kötelező dolgokat" és majd akkor lomtalanítunk amikor nekünk a legjobban esik, akarom mondani nem esik, hanem tetszik!