Tábori szemle

Nyár van, pontosabban kánikula és óvodai szünet.
Imádom a lányaimmal eltöltött idő minden percét, próbálom napjainkat tartalmassá tenni, ám számukra mindez kevés.

Minap déli alváshoz készülődve Zsófiám is azt vágta a fejemhez, hogy milyen unalmas vagyok!
-??? -már kezdtem bepánikolni, hogy rossz anya vagyok, keveset foglalkozok velük, nem vagyok elég aktív (kreatív) cikáztak tovább a gondolatok a fejemben...
-mert minden délbe aludni küldesz minket! - jött a kíméletlen válasz.
Megnyugodva konstatáltam unalmasságom okát, de egyben el is gondolkoztam a hallottakon...



Mikor azt látom rajtuk, hogy kezdenek egymás agyára menni, mindenen összevesznek napjába hússzor, nekem is nagy kihívást jelent a köztük lévő viták kibékítése.
Reggelente elhatározom, hogy nem hagyom magam felidegesíteni, csináljanak bármit, én türelmes jó anyjuk leszek.
Legtöbbször működött, kivéve pár extrém esettől eltekintve, megálltam a helyem ezzel az agykontrollos hozzáállással, mindannyiunk legnagyobb örömére.
A szeptemberi óvodakezdés még fényévnyi távolságnak tűnik, ha belegondolok abba, hogy addig minden segítség nélkül kell megoldanunk itthon-töltött mindennapjainkat.
Az már régóta nem zavar, hogy különböző női magazinokat csak "nyaralás, utazás" alatt veszek meg és legtöbbször kiolvasásukhoz több hétnek kell eltelnie, könyvekről már nem is beszélve.
Már az sem zavar, hogy az év végén magamnak tett fogadalmam, közelébe se kerültem, de sebaj, majd szeptemberben bepótolok mindent.
Zavart, vagy sem, nem tudtam mit csinálni, hogy a "mosókonyhában" egyre csak halmozódó szennyes kupacokkal folytattam reménytelen csatát.
Idén nyáron kevesebb időm jutott a kerti munkáimra is, amit legtöbbször terápiás célra is használtam.
A fagyasztóm is üresen kong, tavaly ilyenkor már tele volt a télire eltett fűszernövényekkel.
Egyenlőre elképzelni se tudom mikor lesz szabadidőm több órát erre az időigényes munkára is szánni..
Esténként fáradtan rogyok be az ágyba, hogy éjszakai párórás alvásom alatt sikerüljön kipihennem, feltöltődnöm a következő napra.

Mentőövként jött tábor lehetőségéről semmiképpen nem akartam lemondani.
A lányok szülinapján már "letesztelt" főtündér belopta magát a szívükbe, boldogan egyeztek bele az egyhetes hercegnőtáborba.
Fellélegeztem, mert hirtelen időmilliomosnak képzeltem magam, miközben már gondolatban a heti munkáimat tervezgettem.

Most, hogy már lassan vége van ennek a hétnek (is) jöttem rá, hogy hiába ragyog a ház, hiába sorakoznak szép sorban a ruhák a szekrényben, hiába jutottam el ahhoz az időhöz, amikor nem okoz fejfájást a háztartás, amire igazán nagy szükségem lett volna, arra már nem jutott időm,- magamra és pihenésre.

Most fáradtan, de elégedetten vágynék egy pár nap pihenésre, amikor csak magammal foglalkozhatok, pihenhetek még ha csak pár órácskát is az én hercegem és hercegnőim társaságában...