Nem átlagos nap!

Mától megint itthon vannak a lányok, legközelebb, csak szerdán mennek óvodába.
Nem, nem betegek, ez a bejegyzés most nem erről szól...
Finoman érésére adták a T. szülőknek, hogy mától, összevont csoportok lesznek és a megszokott, saját óvónénijeink se lesznek, tehát aki teheti az ne vigye oviba a gyerekét, majd csak legközelebb szerdán...
Engem, és a lányokat se érdekelné az összevont csoport, viszont nagyon furcsán néznének rám, ha pont én (aki egyébként is itthon vagyok) nem tudnám megoldani a lányok elhelyezését...
Jószerivel még utol se értem magam az elmaradt munkáimban, megint előre kell dolgoznom, hogy megfelelő itthoni ellátásban
(főtt-kajában) részesüljenek a lányok...
Abba még most-se szeretnék belegondolni, hogy mit főzök ezalatt a pár nap alatt, nem-beszélve a húsvéti menüről...
(majd gondolok rá holnap)

Nagy fejtörést jelent a lányok foglalkoztatása is.
Félreértés ne essék, nem szeretném a napjuk minden percét megtervezni és lefoglalásukról gondoskodni, mert tisztába vagyok játszási igényükkel is, ami nélkül nem lennének igazi gyerekek...
Kihasználva a jó-időt, megtehetném azt is napokon, (nyáron) heteken keresztül, hogy kirakom őket a kertbe és majd eljátszanak valahogy...
Fellehet nőni így is, nem ők lennének az elsők, én ettől mégis többet szeretnék...

-Tartalmasabb napokat, akár a kertben, természetben is, amiből tanulhatnak, fejlődhetnek úgy, hogy közben játszanak...

Most az újdonság varázsával hat mindenkire a nyiladozó természet, még én is felnőtt fejjel napról napra rácsodálkozok a változó, megújuló növényekre, miért lennének kivételek pont a gyerekek?
Megszoktuk, már mindennapi részünkké vált az alkotás öröme amint a fűtött, meleg lakásban lehetett fejlesztő, kreatív dolgokat készíteni, és nem unottan a Tv-t bámulni...
Tévénézés most sincs, van helyette egyre több napsugaras meleg nap és remélem hamarosan lesz még-több, még melegebb napunk is...
Gyanítom nem csak engem érint a szabadtéri foglalkozások kérdése.
Most még hagyom, had tombolják ki magukat a lányok, élvezzék a felhőtlen gyerekségüket, de csak addig, amíg minden kertbútor a helyére nem kerül!
:)
(amit, remélem hétvégén sikerül megoldanunk)

Ne gondolja rólam senki, hogy ilyen szőrösszívű anya lennék, de mennyivel jobb a friss levegőn, akár a fűbe leheveredve olvasgatni közösen a gyerekkel, rajzolni, gyöngyöt fűzni, gyurmázni, nem beszélve a kéz és talpfestésről nyáron, pancsolni, közösen megöntözni a virágokat (amit egyébként az öntözőrendszer is megtesz helyettünk)
Tavaly mikor befejezték a teraszunkat, alig tudtam a lányokat lecsalogatni a kertbe, annyira jól érezték magukat bent a házban, mégis kint a természetben, friss-levegőn a teraszon...
Akármikor szóvá tettem a lányoknak, hogy menjünk már ki a kertbe, mindig azt a választ kaptam-
-anya, de-hát kint vagyunk!
:)
Még az étkezések zömét is a teraszon töltöttük...

Reggel nehezen értették meg a lányok, hogy bármennyire is úgy-érzik meleg van odakint, mégiscsak fel kellene venniük egy kardigánt...
Már 10 óra előtt a füvet koptattuk a kertben.
Jöttek mentek a lányok. Körbe-körbe a ház körül kutyával, és kutya nélkül, ki az utcára, vissza a kertbe, hintába, én meg alig győztem tartani velük a tempót.
A homokozó közelébe se engedtem őket, mert saját választásuk szerint "szépruhába" öltöztek fel, aminek nincs helye a nedves homokban...
(igazi nők, akik adnak arra, hogy miben jelennek meg a kertben, nem úgy mint az anyjuk, akinek egy farmer is elég)
Ruhaválasztásuk, jó döntésnek bizonyult, mert tudtak "viselkedni" az öltözéküknek köszönhetően!
:)
Ebédre jöttünk csak be a házba, de a nyitott teraszajtó kicsalogatta a lányokat a napsütésben úszó teraszra.
Zsófikám egy gyors ruhacsere után könyörögni kezdett, hogy ebédeljünk kint, úgy mint nyáron, amikor nálunk volt Lili (keresztszülei kislánya)
Először próbáltam kifogásokat keresni (magamban, lustaságomban) de látva Zsófi lelkesedését, ahogy pakolja le a kis-asztal tetején felhalmozott kacatokat, hogy egyedül kivigye a teraszra, segítségére siettem...
Engem is elkapott a gépszíj, sürögtek, forogtak, segítettek a lányok megteríteni az asztalt és hamarosan jóízűen kanalaztuk magunkba az ebédünket apjukkal, aki időközben hazaérkezett és csatlakozott hozzánk.
Megállt az idő!
Annyira hihetetlen volt, hogy csütörtök délben ráérősen együtt ebédel a család.
Már az sem érdekelt, hogy a lányok túlpörgése miatt csúszik a délutáni alvás.
Ennyi belefér egy napsütéses csütörtöki "szabadnapba" ami nem egy átlagos nap!