Again Parajd

Indulásunk előtti utolsó bejegyzésemet azzal a magamhoz intézett költői kérdéssel fejeztem be, hogy a reggeli ébredés, indulás, mennyire lesz zökkenőmentes, illetve gördülékeny.
Jelentem, a lányok 4 óra 3 perckor maguktól felébredtek (pedig még aludhattak volna egy keveset) és izgatottan készülődtek a hosszú útra.

Jól indult a napunk, amit az autópályán felkelő nap látványa tett még meseszerűbbé a talaj-menti ködben.
Erdélybe, ez a második utunk, amit megteszünk és mind a kettőnél verőfényes napsütéses utat élvezhettünk (ülhettünk) végig.
Kényelmes tempóban, folyóügyeink miatt többször megállva, de épségben érkeztünk meg Parajdra, ahol legelső utunkat a már jól ismert kürtöskalács sütő felé vettük, ami mellet nem lehet csak úgy elmenni, ha egyszer megkóstolta az ember.

Örömmel köszöntöttük házigazdáinkat Juditkáékat, akiknek pár hónapja intettünk búcsút és most ismételten kedves vendégszeretetét élvezhetjük, pár napig.
A lányok majd kiugrottak a bőrükből és hamarosan rögtönzött idegenvezetőként mutatták körbe a számukra jól ismert terepet unokatestvéreiknek.
Rövid időn belül hangos gyerekzsivajtól visszhangzott a környék, ami nekem olyan ismerősnek tűnt, csak a megszokott arcokat nem találtam hozzá sehol...
Euforikus állapotunkat fokozta, hogy az utcán megismertek az emberek, emlékeztek ránk, akkor is amikor a lányok nem voltak velünk, kérdezgettek hollétük felől, pedig a szállásunkat talán csak 15 méterre hagytuk (akkor még) el a közeli kisboltig.
Kipihenni az út fáradalmait, a kertben felállított kispadokon üldögéltünk, miközben kezünkben az elmaradhatatlan áfonyapálinkás pohárból szürcsöltük a csalókás édes italt, és élveztük a lemenő nap utolsó sugarait.

Ezalatt az üldögélős idő alatt esett meg az alábbi párbeszéd is amit én, (a mi XIV.) Lajosunkkal ejtettem meg dióvásárlás céljából, gondoltam, idejében érdeklődök a lehetőségek felől, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni...


én: -Lajos, diót szeretnék vásárolni, nem tudná nekem megmondani, hol tudnám megvenni a napokban, hová érdemes mennem?
XIV. Lajos:- dehogy nem, 'csókolom, mondom én, mennyi kellene?
én: -hááát, nem is tudom... (itt egy kicsit gondolkoztam, hogy mi lenne az a mennyiség ami nekem (szemre) kellene, talán pár kiló, és nem röhög körbe a mennyiség hallatán...
XIV. Lajos: -hozok egy vékával, az elég lesz?
én: -mennyi a véka, nem tudom Lajos!
XIV. Lajos:-hát hogy is mondjam?- azzal csöppet gondterhelten, megvakargatta a fejét, hogyan tudná megmagyarázni nekem...
én:-még is, körülbelül mennyi? -gondoltam segítek egy kicsit neki...
XIV. Lajos:- olyasforma, mint az a cserép ott- ni, a virággal (azzal egy dézsányi leander felé mutatott)
én: -az jó, akkor kellene annyi,-egy vékával- de mennyibe kerülne, mi az ára?
XIV. Lajos:-hát, pont annyiért adják, mint a búzát!
én:-???
XIV. Lajos: -20 lei!
én:-akkor szeretnék kérni belőle egy vékával!-
XIV. Lajos: -vasárnapra megszerzem!
én: -rendben, köszönöm! -mondtam-és ittunk egyet a sikeres üzletkötésünkre (is)
:)

A nap nyugtával, az addig rövid-ujjas felsőket felváltották a vastag polárok, pulcsik, de vacsorázni még nem tudtunk elindulni addig amíg a távolból meg nem hallottuk a jól ismert kolompok hangját, amit a legelőkről hazaérkező teheneket (fel)vezető kecskék nyakából szóltak.
Miután elvonult a népes menet, indulhattunk mi is esti séta gyanánt az egyik nemrégiben nyitott (felújított) közeli étterembe a Telegdybe, hogy éhségünket csillapítsuk, a helyi specialitásokkal.
Előző utunk alkalmával, nagy bánatomra, nem volt lehetőségünk a mics-et megkóstolni (na most sikerült alaposan bepótolni) ami nagyon finom volt.
Jól éreztük magunkat az igényesen kialakított étteremben, ahol többet sikerült időznünk mint szerettünk volna, és nem csak azért mert az óráinkat egy órával előre kellett állítani helyi idő szerint, hanem a másnapi kora reggeli kelés, és előttünk-álló napunk miatt, így gyorsan nyakunk közé vettük a lábunk és a teliholddal megvilágított úttalan-utakon, "hazafelé" vettük utunkat.
A meleg szobába érve, mielőtt a bevetett ágyainkba fejeinket álomra hajtottuk volna, éreztük azt az érzést amit az ember otthon szokott
-hazaérkeztünk!