Káposztafesztivál-Parajd

Előző napunk ugyancsak hosszadalmasra sikeredett, mint a bejegyzésemből jól látható, beszámolóból olvasható, amit a mai nappal, ígérem, rövidebbre fogok...

Az elmúlt két napunk korai ébredéséhez képest ez a reggel ráérősen, mindenféle kapkodástól mentesen kezdődött, bár most se a hasunkra sütő napsugarak ébresztettek fel bennünket...
Mikor megtudtam a programfüzet alapján, hogy a káposztafesztivál nyitányaként, zenés ébresztőmenet várható, erről nem szerettünk volna lemaradni, már csak azért sem, mert a kapunkból is kényelmesen végignézhető, hallgatható a zenekar felvonulása.

A lényeg annyi, hogy mire az ébresztésre szánt menet végiggördült kapunk előtt, addigra, mi már tűkön ültünk, hogy végre elindulhassunk napi felfedezőutunkra, nem hogy akkor keltünk volna fel.
Ez a része számomra kis csalódást okozott, mert azt gondoltam, azért halad olyan lassan a zenés-menet, mert gyalogosan hosszabb távot kell megtenniük, de hogy kocsival jönnek az végképp nem jutott volna eszembe, mindenesetre a lányoknak ez is jó alapot nyújtott a rájuk váró napi kalandra...
Pár perccel később, már a káposztafesztivál ünnepi felvonulását vártuk, a kora reggeli hőségben, ami nem váratott minket sokáig.
Elérzékenyültem, amint alig tőlünk pár méterre elhaladó színes ruhákba öltözött karneváli hangulattá változott tömeget szemléltem, amik között szép számmal fedeztem fel magyar települések részvételét...
(többek között itt voltak a mi előző napi buszos útitársaink)
A felvonuló menet elhaladtával, első dolgunk az Erdélyi konyha standjának felkutatása volt, hogy lejelentkezzünk, bemutatkozzunk ennek a nagyszerű csapatnak.
Így sikerült megismernünk személyesen Alízt, Jutkát, Ottist és természetesen Edót, akivel volt szerencsénk már nyáron is találkozni.
A hivatalos megnyitó után, végigjártuk a standokat és próbáltunk bepillantástnyerni a töltött-káposzta kulisszatitkaiba.
Az ínycsiklandozó falatokra délutánig még várni kellett, de a friss meleg kürtöskalács és vattacukor azonnal fogyasztható volt a gyerekek számára.

Nyári utunk alkalmával nem volt lehetőségünk a parajdi sóhegyet felkeresni, bár az időnkbe belefért volna, de megfelelő helyismeret nélkül nem találtuk meg (pedig ott mentünk el mellette)
Most semmit nem bíztunk a véletlenre, ezért helyi idegenvezetőt fogadtunk XIV. Lajos személyében, aki készségesen tett eleget megtisztelő feladatának.
Nagy szükségünk volt helyi tudására, ismeretségére, mert magunktól eszünkbe se jutott volna a sorompóval lezárt, romos régi sóbánya telephelyére bemerészkedni, mint ahogy ezt nyáron se tettük...
Magabiztosan vezetett végig a telepen, de a szűk hegyi ösvényeken haladva is dőlt belőle a számunkra hasznos "környezetismeret".
A sószorosba, tényleg fantasztikus természeti csodákat figyelhettünk meg, amint aprócska ereken csordogált a víz, a sókristályokkal lerakódott köveken.
Nem rongáltuk meg a környezetet, de gyűjtöttünk belőle...
Túránk alatt itt is belekerültem kétszer hasonló helyzetbe, mint előző nap a Rákóczi vár lépcsőin, azzal a különbséggel, hogy itt meredek szakadékok terültek el lábunk alatt a szűk, harmattól csúszós utakon.
Túléltem, de ezek az erdei utak nem a legjobb élményeim között fognak szerepelni, míg a táj különleges természeti-szépsége egy életre belém-ivódott.

Már-már szokásosnak mondható ebédünk, és annak helyszíne ismételten a Telegdybe csábított minket, mert a fiúk részére a pacalleves kihagyhatatlannak bizonyult (ma is)
A magunkhoz-vett plusz kalóriákat, Korondon mozogtuk le egy laza sétával egybekötött shopingolás keretében.
Mire mindent meg (vettünk)néztünk, addigra jócskán bennjártunk a délutánban.
Lányaink is egy kis pihenésre vágytak, a panzió nyújtotta kereteken belül, de arra senki nem számított, hogy a frissen érkezett új lakók ennyire felbolygatják utolsó napunkat.
Házinénink Juditka, 3 pici cicát kapott Stefánia lányától (akiről a panzió kapta nevét) és ez a pár nyávogós kis szőrcsomó megpecsételte a nap további részét.
Elég legyen annyi, hogy beletelt jó két órába, mire a lányokat némi zsarolás után sikerült rábeszélni, hogy a káposztafesztivál, ami miatt jöttünk nem sokára befejeződik, mi meg még nem is kóstoltuk végig a repertoárt...
Amire olyan nagyon készültem, hogy egy patikányi gyógyszerrel felszerelkezve, kívántam óvni magunkat az esetlegesen fellépő kellemetlen "mellékhatásoktól".

Tisztába voltam, hogy különböző, méretű, ízvilágú ételekkel fogunk találkozni, kóstolni, mégis mindegyik töltöttkáposzta gyűjtőnév alatt található.
Ahány ház, annyi szokás, bár én a gerslisre (árpagyöngy) esküszöm, legalább olyan finomak voltak a rizzsel készítettek is.
Itt kérem lehet nyálat csorgatni, mert nekünk lehetőségünk volt megkóstolni az Erdélyi konyha által készített (húsmentes) töltött-káposztát, aminél mondhatni jobbat, finomabbat, én még soha életemben nem ettem!
(és gyanítom, hogy nem is fogok, mert már az alapanyagok beszerzésénél elakadnék) Ez a fajta dicséret nem azért szól a lányoknak, mert megismertem őket, és ezáltal szeretnék kedveskedni nekik, hanem azért a hihetetlen ízorgiáért amit hús nélkül, gombából elővarázsoltak boszorkánykonyhájukban.
Eszegetve (iszogatva) beszélgettünk, Varga Károllyal (erdélyi konyha szülőatyja) a Corvin kiadó igazgatójával, aki remélem nem felejtkezik meg a legfőbb témánkról...
Mivel már későre járt az idő és a gyerekek is egyre nyűgösebbé váltak, Gábor magára-vállalta, hogy visszamegy a lányokkal, én pedig kaptam bő egy órás szabadságot, így a díjátadásról, eredményhirdetésről se maradtam le...
Fájó szívvel vettem búcsút újonnan szerzett ismerőseimtől, akikkel mielőbbi viszontlátásunk reményével vált el utunk...
Nekem könnyű dolgom volt, mert a fesztivál szállásunktól alig 10 perces kényelmes sétára volt, amit hangulatossá tett a hazafelé szállingózó ember (tömeg) így az egyébként kihalt utcácskák, sétálóúttá változnak minden évben egy napig.

Családom még javában a teraszon üldögélt, a gyerekek cicáztak mire én megérkeztem és beszámolhattam frissen (nélkülük) szerzett tapasztalataimról.



Ez a bejegyzésem se sikerült rövidre, de remélem felkeltettem mások érdeklődését is, és a jövőre megrendezett, immáron XVII. káposztafesztiválon találkozunk!