Rémálom!

Az egész nem is tudom pontosan mikor kezdődött.
Az ünnepek alatt elég sokat aludtunk együtt a lányokkal (egyébként ritkán szoktunk)
Nagyobb igényünk most is inkább nekünk volt rá...
Jó volt hozzájuk bújni, hallgatni a szuszogásukat, öröm volt a reggeli közös ébredés...
Azt, hogy ki hol alszik, előzőleg mindig megbeszéltük és abból se voltak cirkuszok amikor a saját ágyukba parancsoltam őket...
Megértették, elfogadták döntésünket, tiszteletbe tartva a szabályokat.

Idén kezdődött el a folyamatos éjszakai bolyongásuk, rosszat álmodtam címszó alatt.
Meglepődtünk, eleinte nem is értettük az egészet, mert eddig nem a félős gyerek benyomását tették ránk.
Soha nem volt probléma, hogy bemenjenek a sötét szobába, vagy hogy egyedül elaludjanak.
Híresen jó alvók voltak a lányok már három hónapos koruk óta (irigyeltek is a környezetünkbe lévő kisgyerekes szülők, akik naponta megküzdöttek az altatással)
A lányok megtanultak egyedül elaludni, (és csak, hogy fokozzák mások irigységét) ráadásul reggel 9 előtt ritkán ébredtek fel.
Eltelt 4 év, és most tanácstalanul küzdünk a rémálmaikkal!
Nem tudom honnan vesznek különböző borzalmakat, mert se a tévében, se máshol nem láthatják...
-Ez is életkori sajátosság lenne, amit kinőnek előbb, vagy utóbb?

Mondhatni, napi gyakorisággal álmodnak rosszat, hol az egyik, hol a másik és ilyenkor jönnek...
Jönnek mind a ketten, képesek felébreszteni egymást.
Jönnek a sötét nappalin keresztül, (mert nem félnek) kezükben az összes aktuális kedvenc plüss állattal.
Pár napig működött az, hogy magunk mellé vettük őket az ágyba...
Mikor már úgy tűnt, hogy ebből rendszert szeretnének csinálni, próbáltunk más megoldást keresni problémájuk megoldására.
Kezdődött a nehezebb elalvással...
( már akkor eldöntötték, hogy bizony ők tuti rosszat fognak álmodni)
Nem szerettem volna bennük semmiféle fóbiát, ezért hosszas beszélgetések következtek esténként...
Úgy tűnik ( kopp,-kopp,-kopp) megérte és nem volt hiábavaló a fáradozásom...

jelenleg ott tartunk, miután túl vagyunk a szokásos esti ceremónián...
-fürdés, fogmosás, olvasás, jó éjt puszik, pisilni kell, megint jó éjt puszik, szomjas vagyok,és megint jó éjt puszik...
kijövök a szobából, mikor még az ajtóból huszadszorra is elmondom nekik a

-jóéjszakátkiscsillagokszépálmokat!
- jó éjszakát neked is és apának is!-kiabálják utánam kórusba a lányok
(ez a része már több mint egy éve így zajlik)

Az újítás most jön:

-anya, kint leszel még?
-igen, persze, szívem! (még kb 10 percet bírnék elviselni ágy nélkül)
-nem fekszel le aludni?
-nem kicsim! (áááá, dehogy, eszembe sincs )
-apa se?
-nem, apa se!
-akkor hangosítsátok fel a tévét!- ez már inkább utasítás, mint kérés, de engedünk neki és egy picivel hangosabbra állítjuk a készüléket.



-hosszú csend... már kb 40 perce alszanak (gondoljuk mi) a tévét is régen lehalkítottuk, de azért minimálisan szól, mert szájról nem tudunk olvasni (az még nem megy)

-anyaaa, fent vagytok még?-kérdezi Zsófia (ez inkább kiabálásnak tűnik a csendes házban)

-persze szívem! -megy a válasz a nappaliból (a fenébe, pont most akartunk lefeküdni aludni)

-akkor jó, csak azt hittem, hogy alszotok már, mert olyan csendbe voltatok!- jött a megnyugodott válasza a gyereknek(akinek már réges-régen aludnia kellene)

Egyenlőre az esti altatást tévézéssel kell megoldanunk.
(kényszertévénézők leszünk)