Alig másfél hete még az volt minden gondolatom, hogy megint meg kell válnom a lányoktól, mert elkezdték(folytatják) az óvodát.
Eléggé optimista lehettem mikor azt gondoltam, hogy legközelebb nyáron fogunk együtt tölteni hosszabb időt.
( ami nem csak a hétvégékre korlátozódik)
Az eszembe se jutott, hogy léteznek különböző vírusok.
(így január tájban)
A különböző vírustörzsek azon munkálkodnak, hogyan rövidíthetnék le számomra a lányok nélkül töltött napokat.
Még jóformán magamhoz se tértem ezalatt a rövid idő alatt,(amit egyedül töltöttem itthon) és természetesen semmilyen (magamnak tett!!!) újévi fogadalmat nem tudtam ennyi idő alatt elkezdeni.
Ezalatt az elmúlt hét alatt, pont arra volt csak időm, hogy
-rendbe tegyem a házat,(most hogy nincsenek itthon a gyerekek)
-összehajtogassam a ruhákat,
-amiket előtte természetesen kivasaltam
-ja és ki is kellett valakinek mosni...
-kiválogatni a lányok kinőtt ruháit( ez se volt kis feladat)
-minimális időt szántam az itthon-maradottakra (állatok, növények)
-végre leszedtem a száraz leveleket a kókadozó növényekről, amiket alaposan meg is öntöztem
(most lehet, hogy ez fogja pusztulásukat okozni)
-naponta kétszer összeszedtem a játékokat a földről(reggel és este, na meg a közte lévő időben is)
-főzőcskéztem is egy kicsit (nem azért, hogy ne unatkozzak)
-és egy keveset ide is írogattam, hogy behozzam lemaradásomat...
(ami egyébként teljesen reménytelen, nem tudom miért görcsölök még mindig rajta)
A hátam mögött tudható, pár igazán pihentető nap után most a "kedvesnővér" szerepet osztotta rám az élet.
- meg az anyáét,
- a feleségét,
- a szakácsnőét,
- a takarítónőét
és végül, de nem utolsó sorban a mosónőjét
(akik korán halnak, erre figyelmeztetett előre József Attila is)
Reggel, (mint utólag kiderült) és nem hajnalban, megérkeztek hozzánk (a hálószobánkba) a lányaink, akiknek a bolygó hollandi nevet adtuk.
Megjelennek az ajtóban, karjaikban az elmaradhatatlan plüss állatkák tucatjával, amit természetesen az ágyunkba is magukkal visznek.
Nagyon nem tetszett nekem ez a korán kelés, nem csak a korai időpont volt az oka (tudtam volna aludni még bőven) hanem a testük hőmérséklete is jócskán jelezte, hogy itt valami nem stimmel...
Gyanúm nem volt alaptalan, mert 39.5 C volt Luca, és Zsófinál is bőven 38C feletti lázat tudtam mérni.
Meglepően, nem pánikoltam be (amit ilyenkor általában szoktam, amikor Luca lázas) egy esetleges lázgörcs miatt.
Megpróbáltuk a lehető leghamarabb értesíteni a doktornénit a lányok állapotáról, ismerve zsúfolt időbeosztását, aki röviden közölte velünk a mai napjára vonatkozó kaotikus állapotot.
A BKV sztájk miatt aggódik a kórházban is jelenlévő (ahol dolgozik) létszám hiányra.
Ahogy néztem az én lázas gyermekeimet (és magamban sajnáltam őket) rájöttem, hogy nem is látszik rajtuk a betegség.
Ugyanúgy játszottak, ahogy minden reggel szoktak, talán kivételt képez az ingerültségük, ami gyakori veszekedésbe torkollott, de ez betudható a rossz közérzetnek (is)
Zsófia szájából gyakrabban hangzottak Luca felé az alábbi kiáltások:
- nem leszek a barátod! -Luca erre sír...
(próbálom vigasztalni, hogy nem is kell, hogy barátja legyen, mert akkor is a testvére marad)
Egy órán belül kb tizennyolcszor kellett hallgatnunk, ki kinek nem lesz barátja...
Zsófi mikor rájött, hogy ez hatástalan lett Lucánál, stratégiát váltott, ami másképp nem ment, csak kiabálva...
-nem leszek a testvéred!
???
Elérkezettnek láttam az időt a saját és körülöttem-lévők érdekében is ( hogy a nap hátralévő részét épp elmével túléljük) hogy kisebb prédikációt tartsak a testvéri szeretetről...
Rövid időre sikerült is megoldanom az állandó veszekedést...
Ezután már csak a - hagyjál békén! - felkiáltásokat kellett hallgatnom...
-Hagy-gyáááll bééé-kéén!
( Gábor inkább kimenekült a piacra, hogy friss húst hozzon a gyógylevesbe, így ő ezt a részt már nem hallgatta)
Mire idáig jutottunk, még mindig csak a kora délelőtti időt mutatta az óra!
Betegek ez kétségtelen, még ha nem is látszik rajtuk...
Ágynyugalmat rendeltem el nekik( inkább rám fért volna) ezért választva a kisebb rosszat
átcipeltem a hálószobánkba a DVD lejátszót és betettem (nekem csak egyik) Barbis mesét...
Arra megint nem gondoltam, hogy előnyt kovácsolva pillanatnyi helyzetükből az ágyat trambulinként fogják használni
(mint mindig amikor lehetőségük van rá)
A mese nézés után maratoni könyvolvasást tartottam.
Több tucatot olvastattak velem végig, mire az óra(végre) a delet ütötte.
Ennyi erővel egy regénybe is belekezdhettem volna, amit mióta megszülettek a lányok nem tettem.
(nem vettem a kezembe egy igazi jó felnőtt könyvet)
Eleinte voltak kisebb próbálkozások a könyvekkel, de miután hetek (néha hónapok) teltek el mire megint kezembe akadtak.
(addigra már elfelejtettem azt is mi történt a múlthéten, így hát feladtam az olvasás utáni vágyamat)
Arra számítottam, hogy majd minden megváltozik, ha a lányok elkezdik az óvodát.
Így is történt!
Még kevesebb időm jutott mindenre, legfőképpen az olvasásra.
Emlékszem még (halványan) azokra az időkre, amikor nem tudtam létezni olvasás nélkül.
Mindenhová vittem magammal könyvet, hogy minden percet kihasználhassak és olvashassak.
Mára pedig már az is igazi luxusnak számít, ha egy női magazint kitudok olvasni 2-3 nap alatt.
Terveim között szerepel, szinte látom magam, ahogy az első tavaszi napsugarakkal együtt kiköltözöm a teraszra egy könyv és egy kávé társaságában ( hálóingben és fürdőköntösben, had irigykedjenek a szomszédok)
Látom magam ahogy délbe még mindig a teraszon vagyok (olvasok és napozok) miközben a hintaszékből gyönyörködök az ébredező természetre...
Ja, és csend vesz körül
Ma nem tudom mi van velem, hogy ennyire naivan állok hozzá a lányokhoz!
A gyogyó levest feltettem főni ( igaz ebből max csak vacsora lehet, mert marha a "drága")
A lányok békésen alszanak apjukkal, a mi hálószobánkban!
Én pedig várom, hogy megérkezzen a doktornéni és azt mondja, hogy elkaptak valami vírust a lányok!
"hogy melyiket a kétezer közül, azt úgyse fogja tudni megmondani" ( vérvétel nélkül)
Jó lenne, ha legalább egy napot "kihúznának" ágyban fekve a lányok.
Lottóznom kéne!
Szó szerint azt mondta a doktornéni, amit előre megírtam!
:)
Mindenesetre, írt fel antibiotikumot.
Apuka rohanhatott a patikába, hogy egy kisebb vagyontól megszabaduljon a lányok egészsége érdekében...
Maratoni felolvasásomnak este 9-kor vetettem véget, mert már addigra kellőképpen feladták a hangszálaim (is)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése